Híreink
Kétéves mélyponton az élelmiszerárak a FAO szerint - 2018.12.06.
Novemberben több mint kétéves mélypontra csökkentek az élelmiszerárak a világon - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Az alapvető élelmiszerek árindexe 2016 májusa óta legalacsonyabb, 160,8 pont lett novemberben az októberi 162,9 pont után. Tavaly novemberben az index jóval magasabban, 175,7 ponton állt.
Harmadával csökkent a halálos mezőgazdasági balesetek száma - 2018.12.05.
Harmadával, 33 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű mezőgazdasági munkabalesetek száma Magyarországon tavaly - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára egy budapesti konferencián.
Téli élelmiszer-ellenőrzések: vizsgálják a húsféleségeket is - 2018.12.05.
Elkezdődtek a hagyományos téli élelmiszerlánc-ellenőrzések. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az akció év végig tart és szinte minden, az ünnepekhez kötődő termékre, valamint ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásra kiterjed.
Kacsatetemekkel akarta etetni sertéseit - 2018.12.05.
Kacsatetemeket használtak sertések takarmányozására egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban - derítette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el, a szabálysértő pedig több százezer forintos bírságra számíthat.
Továbbra is cél a GMO-mentes szójatermelés - 2018.12.04.
A jövőben is a genetikailag nem módosított szója (GMO-mentes) termesztését kell ösztönözni Magyarországon – hangoztatta Nagy István agrárminiszter egy budapesti szójafórumon. Stratégiai cél a megtermelt mennyiség belföldi megőrzése és feldolgozása is.
Jó gabonatermés Romániában is - 2018.12.04.
Romániában az idei gabonatermés meghaladta a 30 millió tonnát a tavalyi 27 millió tonnát követően - közölte Petre Daea román mezőgazdasági miniszter. Búzából 10,2 millió tonna termett, 2,3 százalékkal több a tavalyi 10 millió tonnánál.
Új üzleti stratégia a Takarék-csoportnál - 2018.12.03.
Elfogadta a Takarékbank Zrt. rendkívüli közgyűlése a Takarék-csoport a 2019-2023-as időszakra szóló üzleti stratégiáját. A csoport a működési költségeit öt év alatt 25-30 milliárd forinttal csökkenti, és 2023-ra 10 százalékos piaci részesedés elérésével évi 30 milliárd forint körüli, fenntartható adózott eredménnyel számol.
Jobb jövedelmi helyzetben a háztartások - 2018.12.03.
Tovább javult a háztartások jövedelmi helyzete 2017-ben, ezzel párhuzamosan azonban a fogyasztási kiadásaik is emelkedtek - közölte a most publikált adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Terjed az internetes élelmiszer-kereskedelem is - 2018.12.01.
A világhálóra csatlakozó fogyasztók 95 százaléka vásárolt már az interneten, ami 1 százalékpontos növekedés 2017-hez képest - közölte a Nielsen a fogyasztók vásárlási szokásait feltérképező legújabb globális felmérése alapján.
Szennyező anyagok határértékéről foglalt állást az EFSA - 2018.12.01.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) élelmiszerláncba bekerülő szennyező anyagokkal foglalkozó tudományos testülete az Európai Bizottság kérésére kiadta véleményét november 20-án az élelmiszerekben és a takarmányokban előforduló dioxinok és dioxinjellegű PCB-k legmagasabb értékének csökkentéséről.